Méregtelenítő kezelés
Szervezetünkben a vérhálózat
mellett található egy ún. nyirok-
hálózat is, mely a belső védeke-
ző rendszerünk szerves része.
Feladata – többek között – a szer-
vezetre káros anyagok (toxinok,
salakanyagok) elszállítása, de
ezen kívül jelentős szerepet tölt
be a szervezet só-, és vízháztar-
tásának biztosításában, illetve a külső betolakodók elleni védekezésben,
azaz az immunitás fenntartásában is.
A nyirokkeringésünk – a vérkeringéssel szemben – önálló „motorral” nem
rendelkezik, de mivel a vérhálózattal összeköttetésben áll, így részben an-
nak „szívóhatása”, másrészt az izmok összehúzódása közben a szövetek-
re kifejtett „pumpálóhatása” biztosítja a nyirokerekben az áramlást. Ebből
következik, hogy a nyirokkeringés jóval lassúbb (mindössze 2-3 cm/perc)
mint a vérkeringés, ezért a részben működés közben keletkező, részben
a kívülről érkező káros anyagok is csak lassan tudnak kiürülni a szerveze-
tünkből.
Sajnos ezt az amúgy sem túl gyors méregtelenítő folyamatot tovább lassítja
a mozgásszegény életmód, a hosszan tartó ülés és/vagy egy helyben állás
(ezekben az esetekben az „izompumpa” elégtelen), a szervezetünkbe beke-
rülő túlságosan sok toxikus anyag (pl. egyes mesterséges élelmiszer adalé-
kok /E/, gyógyszerek, stb.), a kevés folyadékfogyasztás (a sűrűbb nyirokfo-
lyadék lassabban tud áramlani), fertőzések esetén a megnövekedett kóroko-
zók száma, illetve a rendszeresen viselt szoros alsó ruházat (ez a bőrfelszín-
hez közel futó nyirokereket elszorítja, így a nyirokáramlást is korlátozza),
hogy csak néhányat említsek a nyirokkeringésre gátló módon ható tényezők
közül.
A felsorolásból – részben már magától érthető módon – következik, hogy el-
sősorban miket tehetünk nyirokkeringésünk és ezáltal immunrendszerünk
„éberen” tartásáért. Így különösen pl. ülő és/vagy állómunka esetén többet
sétálhatunk, törekedjünk az egészségesebb (minél kevesebb mesterséges
adalékot tartalmazó) táplálkozásra, megfelelő mennyiségű (napi 2-3 liter
nem cukros és nem alkoholos) folyadékot fogyasztunk, illetve – ha csak
nem indokolt – tartózkodjunk a szoros alsó ruházat viselésétől (főleg vala-
mely fokozott nyirokkeringéssel járó tevékenység, vagy állapot esetén,
pl. intenzív mozgás, szaunázás, szervezetünk betegsége /láz, fertőzések,
stb./ esetén).
Továbbá ezeken túlmenően (és semmiképpen sem helyette) – alkalomad-
tán – akár részt vehetünk egy-egy méregtelenítő MASSZÁZSTERÁPIÁN is,
mivel ezen masszázsfajta a nyirokkeringés elősegítésén, megtámogatásán,
illetve felgyorsításán keresztül a szervezet méregtelenítését, regenerálódá-
sának a felgyorsítását, egyben az immunrendszer erősítését szolgálja.
Alkalmazott masszázstechnika:
A méregtelenítő kezelés lényegesen eltér a többi kezeléseknél alkalmazott
masszázsfogásoktól, mert itt elsősorban nem az izmokat, hanem a bőrfel-
színt és az alatta lévő kötőszövetes réteget, pontosabban az ebben elhe-
lyezkedő nyirokcsomókat és nyirokereket masszírozzuk. A kezelés során
csak kis nyomást alkalmazunk, mert a terápia szempontjából fontos nyirok-
csomók és nyirokerek a bőrfelszínhez közel helyezkednek el. A lassú, gyen-
géd, ritmikusan ismétlődő, körkörös mozdulatok, illetve különféle nyújtófo-
gások hatására a szövetnedvek elmozdulnak, a nyirokcsomók felé terelőd-
nek, áramlásuk felgyorsul, ezzel pedig a szervezet méregtelenítése és re-
generálódása fokozódik.
A kezelés menete:
Első lépésként a nyirokcsomók
fellazításával foglalkozunk, hogy
ezután könnyebb legyen a perifé-
riás (külső) részek felől a nyirok-
áramlás és ne keletkezzen a nyi-
rokcsomók közelében folyadékgyülem. Háton fekvő helyzetben a nyaki régi-
ónál kezdünk, majd sorra vesszük a mellkasi, hasi, lágyéki, térd és bokakör-
nyéki nyirokcsomókat. A mellkasi és légyéki területen lévő nyirokcsomók ha-
tékonyabb kezeléséhez – kiegészítő opciós terápiaként, felár nélkül – kérés-
re bevonásra kerülhet egy un. „termomágneses” készülék (TDP lámpa) is,
mellyel „meleg terápiának” tesszük ki az említett testfelületeket. A készülék-
A nyirokcsomók fellazítása után az oda vezető nyirokerek gyűjtőterületé-
nek szakaszos (régiós) kezelése következik a csomóktól kiindulva és a
távolabbi irány felé kiterjesztve a keringést, illetve az áramlást serkentő
mozdulatokat.
Ha végeztünk a teljes első testoldallal, fordulás után megismételjük régió-
ról régióra haladva az ellentétes oldalon is az ismertetett sorrendű kezelést.
A méregtelenítő eljárás csak a leírt módon és a teljes testfelületen történő
alkalmazása esetén válik kellően hatékonnyá és komplexé, ezért ennél a
terápiánál a részmasszázs (pl. csak a háti-nyaki régió) értelmetlen és szak-
maiatlan, ezért erre nincs lehetőség.
Továbbá tudni kell még, hogy a kezelés ugyan teljesen fájdalmatlan, de a
többihez viszonyítva eléggé „intim”! Mielőtt a megrendelés mellett döntene
kérem olvassa el a „Masszázsinfó / Az intimitásról” menüpontban leírtakat
és vegye figyelembe az ott leírtakat is!
Ajánlott többek között fogyókúrázóknak, diétázóknak, léböjtkúra előtt és
után, a szervezet vízvisszatartása – vagy erre való hajlam – esetén, továb-
bá tartósan egy helyben álló, vagy ülőmunkát végzők részére, a PMS (pre-
menstruációs szindróma) tüneteinek enyhítésére, betegségek utáni legyen-
gült immunrendszer erősítésére, illetve fogamzásgátlót szedő nőknek.
A méregtelenítő masszázs válaszható időtartamai teljes testfelületre:
- 90 perc;
- 2 óra
A kezelések hosszát vendégeim határozhatják meg, de a hatékonysághoz
a masszázst ki kell terjeszteni a teljes testfelületre mindkét oldalon, ezért
ennek minimális időigénye 90 perc.
A masszírozás „fedetlen” testrészeken (lásd részletesebben a „Masszázs-
infó / Az intimitásról" menüpontban.) a vendég választása szerinti masszázs-
olaj, vagy masszázskrém felhasználásával, masszázságyon hanyatt és
hason fekve történik.